kerek

napok óta mindig előkerül a blame, vagy így, vagy úgy. és mindig megadja, amit várok, mélyülök, érzem, ahogy árad szét a sejtjeimben, a szívemtől indulva, mint egy gyógyital, amiket a fantasy mesékben adnak a hősnek, amikor már majdnem meghal, aztán persze mégsem.

és most ordíttatom, hogy átmosson, mint amikor nagyon feszült voltam esténként, és csak úgy tudtam elaludni, hogy elképzeltem, hogy a fejemnél megnyílik egy csap, és átáramlik rajta egy szép zöld fénymassza, megy végig a fejemen, arccsontomon, végig a nyakamon, egyik kezem, másik kezem, kicsiszívemkicsiszám, soksoknyugalmat kíván, általában itt már aludtam, és csak nagyon ritkán értem el addig, hogy a lábamon kisugárzott a szép egészséges zöld energia, pedig azt biztos nagyon szép lett volna vizualizálni.

ugyanúgy vannak feszültségeim, mint régen, csak már be tudom őket azonosítani, és tudom, hogy azért vagyok ideges, mert, és kész. és nem nyomja el az agyam, nemtörődünkvelenemtörődünkvele, és nem lesz belőle pánikroham vagy depressziós hullám. mert két és fél évnyi koncentrált figyelem és huszonkilenc és fél évnyi életvergődés után végre elhiszem, hogy ez az ő saját tragédiájuk volt, és eleget cipeltem már azoknak a fájdalmát, akik nem tudtak mit kezdeni vele. a huszonéves szerelmes nőé és a harmincvalahányas alkoholbeteg férfié. nem ő volt és mi voltunk, hanem ők voltak, mi pedig ott voltuk mellettük.

mindennapi jócselekedetemet add meg nekem ma, hihetetlenül sokat ad, ha adhatok másoknak. de mindenkinek már csak annyit, amennyit bármikor is visszakaphatok. és jönnek új emberek, amikor már nem is hinném, és adnak összetalálkozás-élményeket, de már nem ezekből élek. már van saját magam. már elhiszem, hogy van, és minden hibájával együtt talán szeretem is már. azt hiszem, elhiszem, hogy megérdemli. nem menekülök, saját döntésem alapján töltök itthon heteket, nem igényem bemenni a forgásbapörgésbekígyófarokharapásba. végre béke van, nem kell eltakarni a lelkem rohanással, bulizással, alkohollal, fájdalomkereséssel és álönigazolásokkal. nem kell könyörögnöm senki szeretetéért, mert ez már bennem van.

ezzel minden sokkal egyszerűbb lett. nem hadakozom magammal, sokkal kisebbek a lelki amplitudók is, amikor hiányzik, akkor pedig zene.